FELADAT >> 15. Olvassa el az „Egy terület megszervezése” című részt.

EGY TERÜLET MEGSZERVEZÉSE

Ahhoz, hogy megszervezzünk valamit, csak a következőket kell tennünk:

1. Megállapítani, hogy mi a végtermék.

2. Visszafelé haladva megállapítani a korábbi termékeket, amelyek minden következő termék elkészítéséhez szükségesek, és amelyek együtt sorban kiadják a végterméket.

3. Helyezzük el ezt úgy, hogy a termékek függőlegesen egyre befejezettebbek legyenek, hogy parancscsatornákat kapjunk.

4. Igazítsuk ezt úgy, hogy áramlások jöjjenek létre.

5. Jelöljük ki a kommunikáció sorrendjét.

6. Dolgozzuk ki a cselekvéseket, amelyek az egyes termékeket eredményezik. Írjuk le ezeket – beleértve az összes szakismeretet – mint feladatköröket és akciókat.

7. Nevezzük meg ezeket posztokként.

8. Töltsük be a posztokat.

9. Gyakoroltassuk be, hogy ismertté tegyük.

10. Állítsunk össze és adjunk ki csomagokat olyan anyagokból, amelyek leírják az egyes kalapok funkcióit és feladatait.

11. Tegyük ismertté őket.

12. Végeztessük el a feladatköröket, hogy létrejöjjenek a termékek.

 

A végtermék akkor jön létre, amikor szervezett tevékenység keretében minden korábbi lépést végrehajtottak.

Ez az, amit „szervezésnek” nevezünk.

Csak megjegyzésként, mivel a vasutak nem teljesen szervezték meg a dolgokat, az életképességük lecsökkent, és már nem annyira használják őket.

A vasutak azt gondolják, hogy ez a kormány vagy a repülőgépekkel való rivalizálás vagy sok más dolog miatt van így. Nem. Túl sok hiányzó kalapjuk volt, tulajdonképpen túl szervezetlenek voltak, hogy lépést tartsanak a társadalom igényeivel, abbahagyták a tökéletes szolgáltatást, és lehanyatlottak. Valójában soha nem volt nagyobb szükség a vasútra, mint napjainkban. Azonban – szervezetlenül, rossz szervezési táblával és rosszul kalapozottan – a vasút nem nyújtja azt a szolgáltatást, amit kellene, így hát ellenzik, a kormány szabályozza, a szakszervezetek csépelik, és össze van omolva.

Ha minőségi terméket akar, szervezzen!

Ha emelni akarja a morált, szervezzen!

Ha túl akar élni, szervezzen!